-Jó reggelt!!-nyitott be az ajtón,Dim én meg csak mosolyogtam már megint vallatni akar,de abból nem lesz semmi. Csak néztem ahogyan elém,rakja a hullát és rám néz,én meg csak megráztam a fejem.
-Ha neked jó,akkor én csak örülök.-mondtam mire megint inkább elfordult tőlem aztán ,vissza ennyire irítáló lennék? Ezek szerint már az első szavammal az őrületbe kergetem,pedig nem direkt csinálom.
-Ha ismernél tudhatnád hogy nem iszom ember vért ,teremtő.-mondtam neki oda ridegen,mire újra felidegesedett és üvöltözni kezdett velem mint mindig,mi mást is csinálna ,de abba biztos vagyok hogy az a bizonyos megszólítás nem tetszett neki pedig jól tudom ki ő.
-Nem hiszem el hogy ,nem emlékszel!!!-mondta vagy is kiabálva.-De ahozz értesz hogy hogyan üldöz az őrületbe .-csak felvont szemöldökkel hallgattam ,amiket mond...és csak sóhajtottam egyet.
-Szóval akkor Ever karjaiba is én kergettelek ?!-kérdeztem ,de valahogy idegesen tehetetlenek látszott nem volt mit hozzá vágni a falhoz,de én tovább szekíroztam őt nem érdekelt ,csak bántsam ahogy ő engem akkoriban.
-És ne mond nekem hogy nem ismerlek eléggé.-vágott hirtelen a szavamba ,és újra közeledni kezdett.
-Ha te mondod...-mondtam vállat vonva ,nem érdekelt hogy ismer-e vagy sem , sőt semmi se érdekelt.
-Ülj le!!-parancsolta ,én meg újra kinevettem és nem tettem azt amit mond soha nem is fogom azt tenni.
-Ellie ülj le!!!-mondta majd zavartan néztem rá,ki az az Ellie? És erre most az egyszer tényleg nem tudom a választ.
-Zíva vagyok!-mondtam vissza ,mire fogta és ő ültetett le jó erősen a vállaimnál fogva elég csúnyán néztem rá.
-Nem!!!-mondta határozott ridegséggel .-Zíva soha nem volt a feleségem,nekem Ellie a feleségem.-mondta miközben oda hajolt hozzám és szinte kirázott a hideg ahogy a szemeimbe nézett ,és hogy mit láttam benne?
Elszántságot ,erőt ami szinte a lelkem mélyéig hatolt mintha kiszipolyozta volna belőlem az életet ,olyan kék volt mint a tenger és talán olyan vad is . Azért nem szeretem a szemébe nézni mert elvesztem benne ,és teljesen felemésztett azzal ahogyan nézett .
-Te vagy az!!! Ellie....-suttogta szenvedélyesen ,és könnyedén a nevemet mire csak megráztam a fejemet.
-Te valakivel nagyon összekeversz.-mondtam ,de mintha kicsit meginogtam volna ,és ahogy nézett olyan fura emlékeket hozott maga után ,ezekre nem akartam emlékezni .
-Tudom hogy erre ténylegesen nem emlékszel,hisz látom rajtad az arcodon ISMERLEK.-mondta kiemelve az ismerlek szót,közben a körözgetése egyre jobban idegesített . Itt egy kicsit most elgyengültem .
-És még ha belehalok is ,de egyszer hallani fogom tőled a te szádból hogy férjem.-mondta,és mikor a férjem szót kimondta megint közel hajolt hozzám,de most sokkal közelebb szinte már meg akart csókolni .
-Felőlem csinálj amit akarsz.-mondtam ,és makacsul hátra dőltem a székbe .-Nem azért vagyok ,itt hogy csókolgass .-mondtam morcosan majd el is hajolt rögtön ,aztán valami képet előhúzott a zsebéből.
És elém tolta,mikor megláttam ki van a képen nyeltem egy nagyot és mikor a dátumot elolvastam még jobban elképedtem,csak összezavarodva ráztam a fejemet és hirtelen megint emlékezni kezdtem,de ez mintha most új lenne.
/1856.03.19/
Mindenki körülöttem sürgött-forgott ,ami egy szempontból azért volt zavaró mert az sem tudtam hol áll a fejem a másik pedig,az hogy mindenki mást mondott hogy mit csináljak. "Üljek le,öltözzek fel,menjek és csináljam meg a hajam" szóval igen nem tudtam hogy egyszerre az öt vagy még több feladat közül melyiket tegyem meg. Igazából nálam nem volt meg a fontossági sorrend ,az első mindenképp Dim volt őt akarom és ezen nem változtat semmi és senki sem.
-Ellie,kincsem próbálj meg egy kicsit igyekezni!-szólalt meg Dim hangja az ajtó mögül ,aminek agyon megörültem és persze rögtön ki szaladtam hozzá,aminek a mama és nagyi nem éppen örültek mert éppen az alsó szoknyámat csinálták. A fűzöm meg szanaszét lógott ,rajtam a hajamról már ne is beszéljünk egy oroszlán se tudott volna vele versenybe szállni ,ahogy kiértem Dim az ölébe kapott és egy puszit adtam a szájára egymással szembe voltunk így megint elveszhettem a szemébe ahogy azt szoktam.
-Gyönyörű vagy!-mondta a szemeibe nézve és a szememből elsimított egy hajtincset,én meg megráztam a fejem.
-Te meg jól hazudsz.-mondtam huncutan,mire mama és nagyi kijöttek és csak elképedve néztek persze nagyi megint belekezdett a hegyi beszédébe ,bár már megszoktam így muszáj volt Dim karjaiból egy időre elszakadnom,de még az a pici idő is olyan hosszúnak tűnt ,még mindig fogtuk egymás kezét elég nehezen akartunk elszakadni egymástól,így a mama oda ment és szét választott minket aztán engem betuszkoltak a szobába. Dim pedig az oltár felé vette az irányt.
Mamáék tovább ügyeskedtek rajta és ahogy közeledett ,az a pont amit annyira vártam a szívem majd kiugrott a helyéről ,egy folytában mosolyogtam mint egy bolond ,de nem érdekelt mert annyira vártam.
-Ugye tudod unokám hogy ez nem valami szerencsés hogy a vőlegény már látott.-szólat meg a nagyi mire megforgattam a szemeimet,majd szerencsére anyu közbe szólt és megvédett.
-Jaj anya ne légy már ennyire vészjósló ,nem lesz itt baj.-mondta anya mikor az utolsó simítást elvégezte rajtam és rám rakta a fátylat ,én meg azzal a lendülettel meg is indultam mint egy kis tank ,de anyu megállított.
-Lehetőleg,az oltár felé mikor mész ne ilyen gyorsasággal menj,kövesd a zongora hangját és lépteid legyenek kecsesek és óvatosak mint egy szűz-é-mondta anya mire elnevettem magam.
-De ,én már nem vagyok az.-mondtam nevetve anyának,mire a szám elé tette a kezét amire csak meglepődtem.
-Jó,de a nagyinak ezt nem kel tudni.-mondta ő,is majd elmosolyodott és engedett tovább utamra.
Aztán sajnos az ajtóba még várakoznom kellett egy öt percet ,majd megszólalt az a híres zene,és a szívem már valahol a torkomba volt ,de amikor az ajtóból megláttam őt és ő is engem mindketten csak elmosolyodtunk,én pedig nem bírtam magammal újból úgy megindultam mint az előbb és inkább a zongorista követte az én lépteimet és mikor Dim-el szembe megérkeztem egy nagy sóhajt vettem ,ő óvatosan és huncutan oda hajolt hozzám és suttogni kezdett hozzám,amit a pap csak megmosolygott .
-Sajátos belépő.-modta halkan ,majd megpuszilta az arcom és rám kacsintott ,majd mikor a pap megköszürülte a torkát újra haptákba vágta magát ,de azért huncutan elmosolyodott rám,én meg egy kicsit el is kuncogtam magam,mire a nép akik oda bent ültek sugdolózni kezdett.
Majd a pap belekezdett ,végig mondta az uncsi szöveget,és hirtelen szólitotta a nevemet.
-Ellie Vane akarod-e férjedül......
/Jelen:Zíva/
-Nem,nem,nem,nem!!!!-kiabáltam el magam és hirtelen elálltam az asztaltól,és rémülten a falnak hátráltam.
-Mi az Zíva talán az emlékek és az érzések túl erősek?-kérdeztem Dim miközben felém tartott.
-Ne gyere közelebb!!-mondtam ,de csak jött felém.
-Soha nem kapod vissza ŐT,ha mégis akkor nem fog neked megbocsájtani.-mondtam kiabálva.
-Dehogynem Ellie szeret engem.-mondta nyugodtan,amire egyre idegesebb lettem,nem lehet igaza.
-Nem ,mert túl sokat bántottad ,és ő ezt nagyon jól tudja hisz az előbb se akart emlékezni.-mondtam vissza.
-Nem akart,de csak azért mert te nem engeded.-mondta kiabálva már ő is a feszültség egyre erősebb volt.
-Szerinted miért alkotott engem? Miért hiszi azt hogy ő Zíva és nem Ellie?-kérdeztem gonoszan.
-Hogy megvédje magát és ami veled kapcsolatos azt mind elfelejtse.-mondtam a választ is rá egyben.
-Egyszer úgy is is vissza kapom őt.-mondta majd kiment az ajtón én ,meg csak tétlenül nem tudtam hogy mit tegyek ha Ellie érzései erősebbek mint akkor vagy eltűnök vagy nem tudom ,de Elliet valamivel jobban kell manipulálni és már meg is van.
-Ever.-mondtam majd gonoszan elmosolyodtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése